Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata

Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és a vereség is meg van bocsátva!

U 17-es Megyei bajnokok találkozója:  Fantasztikus bácsalmási siker a döntőben!

p1020311.jpg

Bács-Kiskun megye bajnoka: Bácsalmás PVSE

 

A  Bács-Kiskun megyei  labdarúgó bajnokság U17-es korosztályának  Bácsalmáson vasárnap délután lejátszott megyei döntőjében  összesen csupán  két gól született.

A Bácsalmás PVSE  lett  az egyetlen csapat a 2014–2015-ös szezonban, amely megőrizte veretlenségét, sőt tétmérkőzésen még összességében is veretlen maradt.

Mivel a serdülő bajnokság életkori határát tavalyhoz képest egy évvel kitolták, így gyakorlatilag ugyanaz a korosztály - az 1998-as, 1999-es, 2000-es születésűek - vehetett részt a küzdelmekben.

 

A Bácsalmás PVSE  rendezte meg az U 17-es bajnokcsapatok döntőjét. Az északi csoport

klcu17b.jpg

( Kecskeméti LC-B),a középcsoport

kiskunhalas-szilady.jpg

(Kiskunhalas Szilády RFC),és a déli csoport

p1020302.jpg

(Bácsalmás PVSE)bajnokai küzdöttek a Bács-Kiskun megyei serlegért.

Bácsalmás  PVSE – Kecskemét LC-B.   1-0   ( 0-0 )

A mérkőzések  kétszer 25 percesek voltak. A tavaszi szezon talán legjobb, eredményben mindenképp a legjobb mérkőzését hozta a  déli és az északi csoport győztesének összecsapása.

Maga a mérkőzés úgy kezdődött, ahogyan vártuk: vendég támadásokkal. Ám sorra elpuskázták lehetőségeiket a kecskemétiek-már ami helyzetnek volt nevezhető - ugyan is a PVSE védelme azért tegyük hozzá, remekül zárt.

p1020256.jpg

  Nagy taktikai harc folyt a pályán. A kánikulai meleg ellenére nagy iram jellemezte mindkét csapat játékát, sok futás tette élvezetessé szurkolói szemszögből is a játékot. A kecskeméti csapat középpályán próbált fölénybe kerülni, de tolódással és a területek lezárásával ezt jól akadályozta meg a Bácsalmás.  Ennek köszönhetően az első játékrészben több kapu előtti helyzet nem alakult ki.

29.perc: Bíró Dávid lábaiban botlik meg Bozsik Gergő,a vendégjátékos ezért összeszólalkozik hátvédünkkel,ami dulakodásba torkollik,Rácz  Béla játékvezető 1-1 sárgával csillapítja a mindkét felet.

33.perc: Nincsevics jobb oldali beívelt szabadrúgását a kecskeméti védők röviden fejelik ki – épp a szünetben beállt Horváth Patrik elé – aki félfordulatból  centikkel teker a kapu jobb oldala mellé. ez idáig ez a legnagyobb hazai helyzet.

36.perc:  Bozsik ugrik ki a védőink szorításában,majd mintegy 20 m-ről a bal kapufa mellé lő.

p1020255.jpg

41.perc: Koncsok Erik tört előre középen,szépen cselezi át magát három védőn,majd a 16-osről megeresztett lövésé bravúrral öklözi ki a kapus.

43.perc: egy tetszetős kecskeméti támadás után a lövésre lekészített labdát Deák Simon lövi kapura,az életerős lövést Koncsok Ervin öklözi a mezőnybe.

48.perc: GÓÓÓl !!!! Vezet a PVSE!!!  Barta  végez el szögletet,a jól belőtt labdára jó ütemben érkezik  Németh Olivér,akinek fejese már gólba tart,de ezt még Martony Bence bravúrral kitornázza,a z alapvonal felé kipattanót Horváth Patrik keresztbe fejeli a kapu előtt,és a labda mögül érkező Nincsevics Roland  2 lépésről a kapu jobb oldalába fejel.   1-0.

Az utolsó 2 percben a KLC mindent megtett a gólszerzésre,de a rendkívül jól záró hátsó alakzatot nem tudták mattolni.

A lefújás után 3-3 tizenegyes rúgás következett,hogy az esetlegesen később bekövetkezendő holtversenynél  így döntsék el a helyezést. Koncsok Ervin a PVSE hálóőre két 11-est is megfogott,a hazaiak viszont mindhármat belőtték,így  pluszban nyert csapatunk 1 pontot.

Kecskemét LC-B – Szilády RFC Kiskunhalas    1-0  ( 0-0 )

A nap második mérkőzésén egyenlő erők küzdöttek egymással,amelyen egy picivel a győzelmi kényszerben játszó kecskemétiek voltak talán pontosabbak játékban,de gólt nem tudtak szerezni az első játékrészben.

p1020270.jpg

fordulás után aztán a 34.perc hozta meg a vezetést – s mint később kiderült,a győztes találatot a kecskemétieknek – egy hosszú indításra startolt Bozsik Gergő,aki védője szorításában mintegy 14 m-ről középről kapura lőtt,a lövés az elvetődő  Borka Barnabás kapuson felperdülve a kapu jobb alsó sarkában kötött ki  1-0.

p1020272.jpg

A hátralévő időben a kecskemét tartotta az eredményt,a halasiak pedig nem tudtak helyzetet teremteni a KLC kapuja előtt. 

A  11-es rúgásokban a Kecskemét bizonyult jobbnak 6-5 arányban.

 

Bácsalmás PVSE – Szilády RFC Kiskunhalas    0 – 0

Élvezhető, lüktető iramban zajlott az első 10 perc, amelyen a Szilády akarata érvényesült elsősorban,de helyzetbe nemigen tudtak kerülni a továbbra is jól záró bácsalmási védelemnek köszönhetően. Negyed  órához közeledve összekapta magát a PVSE.

p1020278.jpg

és ekkor már bátrabban át tudták játszani a középpályát,bár a halasiak mögé csak ritkán kerültek ők is.

13.perc: Barta futott el a bal oldalon,lágy beívelését a halasi kapus Gavlik Ádám  csak a felső lécre tudta tolni,

p1020286.jpg

és az onnan kipattanót  Bíró Krisztián  5m-ről a kapusba lőtte.  A meccs eddigi legnagyobb helyzete maradt ki!

17.perc: Koncsok Erik mint kés a vajon jut át két középső védőn,majd a 16-oson belülre érve a kapusba lő.

41.perc: Nincsevics jobbről középre  a 16-oson belülre tekert szabadrúgását Németh Olivér éppencsak a kapu bal oldala mellé fejeli.

p1020284.jpg

45.perc: A csereként beállt Balogh Benjamin fűz be a bal oldalon két védőt,de ballal 10m-ről meglőtt lövésébe az utolsó pillanatban érkezik egy védő,és szögletre ment. A kapus már verve volt,nagy valószínűséggel a védő biztos góltól mentette meg csapatát.

A bácsalmási csapat kiválóan játszott a megyei döntőn,elismerés és gratuláció jár a fiúknak!

 A lefújást követően az almási csapat egy kupacban ünnepelte a sikert,azt hogy 15 év után újra megyei  BAJNOKCSAPATA van Bácsalmásnak – A MEGYÉBEN A LEGJOBB!!!

p1020297.jpg

p1020299.jpg

p1020309.jpg

p1020295.jpg

p1020291.jpg

p1020293.jpg

p1020294.jpg

 

 

   

p1020266.jpg

A Déli csoport 2014/15-ös szezon Déli csoport végeredménye

 

1       Bácsalmás                     24  22  2   -           158 – 9               68

2       Jánoshalma                   24  19  2   3           112- 31              59

3       Bácsbokod                     24  17  3   4           124 -55              54

4       Hajósi FC                       24  13  1  10           94 -72               40

5       Kelebia                          24  12  4   8          104- 60               40

6       Kiskunhalas FC              24  12  2  10          64 - 61               38

7       Sükösd                          24  11  2  11          91-104               35

8       Dusnok                          24   9   3  12          63- 89               30

9       Mélykút-Tataháza         24   8  2  14           67-102               26

10     Tompa                          24   6  2  16            70 -98               20

11     Híd SC                          24   6  2  16            41- 75               20

12     Szeremle                      24   6  -   18            59-166              15  (-3 pont)

13     Nemesnádudvar           24   2  1  21            49-174                7

 

A Megyeui U 17-es döntő végeredménye

1  Bácsalmás PVSE          2  1  1  0                          1-0         4 pont

2 Kecskemét LC - KSI  B  2  1  0  1                          1-1         3

3 Szilády Kiskunhalas      2  0  1  1                          0-1         1

                                                       

 

 

 
                                                               
 
                                                               
 
                                                               
 
                                                               
 
.                                                              
 
.                                                              
 
.                                                              
 
                                                               
 
                                                               
 
                                                               
 
                                                               
 
                                                               

 

 

 

 

 

 

 







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

2. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

3. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

4. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

5. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

4. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

5. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

6. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

7. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

8. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

9. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

10. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

11. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

12. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

13. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

14. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

15. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

16. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

17. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

18. PASSO

► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...

passo.hupont.hu

19. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

20. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

21. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

22. MY BEERCOASTERS

► I only collect Belgian beer coasters. This site contains my double beercoasters that I would like to exchange for Belgian ones. If exchange is not possible, you can send a request to buy via fossielzoeker@gmail

bierviltjesmarc.hupont.hu

23. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..

fordalkatreszmiskolc.hupont.hu

24. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

25. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

26. HoldFény Lónevelde

► Moon Shine. Nevelj lovat!

hflonevelde.hupont.hu

27. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

28. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

29. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

30. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

31. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

32. ViVa ElClAsIcO

► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.

vivaelclasico.hupont.hu

33. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

34. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

35. Isten hozta a Gyimesbükki Római Katolikus Plébánia honlapján

► Welcome to Gyimesbükk Roman Catholic presbytery website

gyimesiplebania.hupont.hu

36. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

37. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

38. Margaréta virágüzlet

► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.

margaretavirag.hupont.hu

39. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

40. Sya!

► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!

betueseb.hupont.hu

41. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő

► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.

seravilla.hupont.hu

42. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

43. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

44. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

45. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

46. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

47. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

48. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

49. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

50. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

51. Kinder tojás játék gyűjtemény

► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection

kindercollection.hupont.hu

52. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

53. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

54. olcsoregikonyvek.hupont.hu

► Olcsó, régi és új könyvek nagy választékban! Regények, krimik, zsebkönyvek, irodalmi művek, háborús történetek, kalandkönyvek, szerelmes regények, sorozatkönyvek

olcsoregikonyvek.hupont.hu

55. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

56. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160

► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy

gyerekagyam.hupont.hu

57. GalambÁsz (Polyák Sándor) galambjai

► "Nem dicsősége a sasnak, ha legyőzi a galambot."

galambasz.hupont.hu

58. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

59. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

60. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

61. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

62. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)

► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal

fehervarmadar.hupont.hu

63. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

64. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

65. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

66. EREDETI PARFÜMÖK!

► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát!

eredetiparfume.hupont.hu

67. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

68. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

69. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

70. Ez-Jó-Neked

► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?

itt-megtalalod.hupont.hu

71. Mozgássérültek Jász - Nagykun - Szolnok megyei egyesülete

► koordinátor oldal

hardboxer.hupont.hu

72. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

73. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

74. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 11
Heti: 83
Havi: 49
Össz.: 111 311

Látogatottság növelés
Oldal: Megyei bajnok a Bácsalmás PVSE!
Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata - © 2008 - 2026 - pvse-serdulo.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »