Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata

Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és a vereség is meg van bocsátva!

Rajt előtt:Emelik a mércét Ünnep után...
 
Labdarúgás U16 A 2012-2013-as Bács-Kiskun megyei serdülő bajnokság déli csoportjában Nemesnádudvar és Bácsbokod mögött dicséretes harmadik helyen végzett PVSE csapata készülve a 2013-2014-es bajnoki évre, sorra játssza előkészületi mérkőzéseit, amelynek eddig „szenvedő” felei: Tompa kétszer és az elmúl bajnoki évben második helyezett Bácsbokod voltak. Annak jártunk utána, hogy a BSC Centenárium évében, a PVSE legjobb bajnokságban szereplő együttese – Balogh Benjámin, Barta Ákos, Demeter Dominik, Farkas Dávid, Figura Ákos, Halász Tamás, Horváth Patrik, Koncsok Erik, Koncsok Ervin, Kőhalmi Áron, Mátrai Roland, Mohácsi Levente, Mózes Milán, Németh Olivér, Nincsevics Roland, Panyik Krisztofer, Schneider Bence, Stojanovic Veljko, Szabados Simon, Szabó László, Szénási Bence, Tandari Martin, Tóth Kovács Bence összetételben – Bögre Károly edző vezetésével, hogyan készül az új, előre láthatólag augusztus 31-én kezdődő új bajnoki évre?.

 

- Az idei évre a serdülő csapatunk július elsején kezdte a felkészülést Baján egyhetes táborral, a kézilabdásokkal közösen. – válaszol Bögre Károly. – Napi két edzésen vettek részt a gyerekek. Nap közben különböző programok voltak, és persze a pihenésre is maradt idő. Ez a hét nagyon jól telt, amelyen két játékos kivételével, az egész csapat részt vett és becsülettel végig csinálta, az amúgy nem könnyű edzéseket. A tábor után volt egy kis pihenő és július közepétől folytattuk már Bácsalmáson a felkészülést, heti négy edzéssel. A harmadik helyezett együttes játékosállományából hiányzik Stojanovic Veljko, Farkas Dávid és Szabó László. Ők, életkoruk miatt, már csak az ifjúsági csapatunkban szerepelhetnek. Sajnos nem áll a csapat rendelkezésére Mátrai Roland sem, továbbá Halász Tamás és Mózes Milán sem. Viszont két játékos érkezett – Bíró Dávid és Dulity József személyében.

 

- Az alapozó edzéseket követően, már a formába hozó időszakban, jól indultak az edző meccseink: Tompán 7-0-ra, a visszavágón 12-3-ra nyertünk! Majd ’Bokodon vendégeskedtünk, ahol fölényes, 13-0-s, győzelmet arattunk. A következő mérkőzésünket jövő héten, augusztus 22-én, csütörtökön, hazai pályán játsszuk, a Bácsbokod ellen. Az eddig elvégzett edzéseken és a lejátszott tesztmérkőzéseken látottak, tapasztaltak biztatóak a ma még ismeretlen összetételű bajnokság előtt.

 

- A nyaralások és a nyári programok ellenére az edzéslátogatottság 90 százalékos volt, amit nagyon jónak tartok. De ez elengedhetetlen is az idei év célkitűzéséhez, ami nem más, mint a bajnoki cím megnyerése!
*
A csapat elmúlt években végzett képzése, edzésmunkája, az elmúlt bajnoki években mérkőzésről, mérkőzésre mutatott fejlődése, de a játékosok egyéni képzettsége és mutatott teljesítménye alapján, mi más is lehetne a cél? Persze, így is előfordulhat, hogy nem a PVSE együttese végez az élen, mert lesz egy másik, amely még jobb lesz, de azon nem múlik a bajnoki cím sorsa, hogy Bögre Károly irányításával a csapat, Nincsevics Rolanddal az élen, nem tesz meg mindent a siker érdekében. S, végül, ha a bajnoki cím tényleg elmaradna, az sem lenne baj, ha ebből a korosztályból is, olyan játékosok kerülnének fel majdan a felnőtt csapathoz, például említve, mint egykor, a csapat jelenlegi edzője: Bögre Károly.
 
  
                                                                                               cikk:pro-sport

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 16
Heti: 42
Havi: 581
Össz.: 91 962

Látogatottság növelés
Oldal: Rajt előtt:Emelik a mércét
Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata - © 2008 - 2024 - pvse-serdulo.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »