Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata

Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és a vereség is meg van bocsátva!

Megyei U-15-ös Döntő

A KLC élvezte a hazai pálya minden előnyét.

A hazaiaknak ha nem ment lábbal,támadtak kézzel – tehették.

3.helyet szerzett a PVSE a megyei döntőn.

p1010743.jpg

 A megyei döntőnek Kecskemét adott otthont. A technikai értekezleten megtörtént sorsolás eredményeként Bácsalmás az egyes, Kiskunhalas a kettes, Kecskemét a hármas számot kapta. A kiírásnak megfelelően 2x30 perces mérkőzések, mindenki játszik mindenki ellen lebonyolítási rend alapján az első mérkőzést Kiskunhalas ellen vívhatta csapatunk.

Sajnálatos módon a meleg és szikrázó napsütés, valamint a szabad füves pályák ellenére is a műfüves pályán kellett a mérkőzéseket játszani, mely jelentősen megnehezítette a csapatok dolgát.

Az első mérkőzés előtt mind a Bácsalmás, mind a Kiskunhalas "egy" találkozóra készült, épp az egymás ellenire.

p1010724.jpg

tömegjelenet a halasiak kapuja előtt.

Mindkét szakvezetés ennél a találkozónál látott esélyt a győzelemre.

kiskunhalas.jpg

 

Kiskunhalas

 

 

A pályán lévő játékosok mindent megtettek az eredményes szereplés érdekében. A Bácsalmás irányította a mérkőzést, veszélyes támadásokat vezetve. A 15. percben egy már elrontott halasi támadást Sárközi szemfüles lövéssel zárta 0-1. A mérkőzés 17.percében váratlanul le kellett cserélni a PVSE csapatkapitányát Nincsevics Rolandot,aki egy roppanást érzet az amúgy is sérült térdében. Roli már csak a közvetlen jelenlétével is magabiztosságot ad át társai felé,de innentől nélküle kellene megfordítanunk az eredményt. Tartalékolni próbáltuk az erőnkkel, és sikerült is egyenlítenünk a 39. percben. Demeter Dominik bal oldali beadását blokkolják a halasi védők,a labda így Figura Ákos elé került,aki ballal bead,a hosszú oldalon egyedül érkező Bíró Dávid pedig az 5-ösről a kapus lábai között fejel a kapu közepébe  1-1.

p1010719.jpg

A kupac alján Bíró Dávidot ünneplik társai - a halasiak kapujában az almási egyenlítő gól.

58.perc: Döbrentei lép ki üresen a jobb szélen Német Olivérrel a nyakán,végül szorongatott helyzetból mintegy 12 m-ről a jobb aló sarok mellé lő. A hajrában mindkét együttes a maga javára kívánta eldönteni a találkozót, ez a Kiskunhalasnak sikerült, Gyenizse Bence mintegy 25 m-ről elvégzett szabadrúgása csapódott alig a kapufa alá- talán védhetetlenül,de  jobb odafigyeléssel ez  elkerülhető lett volna a kapus részéről a találkozó rendes játékidejének utolsó percében. Majd következett 4 perc hosszabbítás, de ekkor már újabb gól nem született.

A mérkőzések után 3-3 büntető következett,ezen a PVSE 2-0 arányban kerekedett felül úgy,hogy Koncsok Ervin egy büntetőt hárított,míg az első 11-est mellé rúgta a halasi játékos. Almási részről T.Kovács Bence és Figura Ákos sem hibázott.

p1010727.jpg

Figura 11-esből a kapu jobb oldalába lő - ezzel 2-0.

Második mérkőzésen Bácsalmási PVSE - Kecskeméti LC következett. A fáradt almási játékosok nem tudták felvenni a ritmust a KTE NB I.-es utánpótlás-bajnokságában játszó(!! tiszta bajnokság? ) serdülőkből összeállított csapatával, gyorsan több gólos hátrányba kerültek. Már az első félidőben eldőlt így a találkozó,(csak NB.I-es kecskeméti góllövők voltak - Hulicsár Máté 3,míg Tóth Kornél 2 gólt szerzett,a PVSE szépítő gólját Koncsok Erik lőtte a félidő utolsó percében. ) viszont mindenképp meg kell jegyezni, a második játékrészben sem adta fel a Bácsalmás, és így izgalmas, küzdelmes második félidőt hozott a mérkőzés.A második játékrészben lehozták a visszajátszó NB-s játékosaikat a kecskemétiek,ezek után már fair play alapon folytatódott 4 gólos előnyük után a játék.

Ezek után következtek a 11-es rúgások,melyek után a bácsalmásiak itt is kitettek magukért,mind három büntetőt értékesítették,míg

p1010733.jpg

Koncsok Ervin megfogott egy kecskeméti büntetőt,ezzel 3-2 almás javára –csak ezért sajnos nem adtak pontokat.

p1010734.jpg

Balogh Benjamin is értékesítette a büntetőt.

p1010736.jpg

Horváth Patrik higgadtan lőtt a bal alsóba - ezzel a 11-es párbajt a PVSE nyerte.

Majd következett a Kecskemét-Kiskunhalas mérkőzés,ahol ismét nevezték mind az 5 NB. I-es játékosukat a hazaiak. Az első találat a kecsekmétieké lett a 22 percben egy szép lövés után. Sokáig nem kellett várni az egyenlítésre, a 25. perc hozta, Tóth Ákos távoli bombája akadt be a kapuba. 3 percet hosszabbított a játékvezető,amelynek végén egy szabályos halasi szerelés után a játékvezető nevetséges 11-eshez juttatta a KLC-t,amely köszönte szépen,élt vele 2-1.

A II. félidőben a halasi csapat megpróbált támadásokat vezetni, ennek köszönhetően védekezésük szellősebb lett,amely után a 37.percben már kétgólos hátrányba kerültek,újabb hazaiakat segítendő bírói mellényúlással. Hulicsár Máté lépett ki a védők közül de úgy,hogy kezére pattant a labda,majd mivel a spori továbbengedte az akciót a kapuig meg sem állva a hálóba lőtt. Erre mondják,ha nem megy lábbal,támadj kézzel – büntetlenül tehette.   A 43.percben egy kiugratás végén a kecskeméti hálóőr 16-oson kívűl kézzel mentette a  kapuba tartó labdát, melyért piros lapot kapott. A szabadrúgást Burszki rúgta eredményesen, felzárkózva ismét egy gólra.3-2. Alig két perc múlva jött a kecskeméti válasz, ekkor megadható büntetőt értékesítettek, ismét két gólra növelve az előnyt. Az 50. percben Burszki ellen elkövetett szabálytalanság után a halasi csapat lőhetett büntetőt, amit a sértett értékesített. 4-3. Ez után a játékvezető megsértéséért a halasi hálóőrt,Borka Barnabást kiállították,így a vendég csapat is 10 főre olvadt. Mindent egy lapra tett fel a vendégcsapat az egyenlítésért,azonban egy gyorsan vezetett kontra után az utolsó előtti percben szerzett góllal beállította a végeredményt

p1010742.jpg

a Kecskemét, mellyel meg is nyerte a döntőt

Mindent figyelembe véve a bácsalmási csapat kiválóan játszott a megyei döntőn,elismerés és gratuláció jár a fiúknak,de ezen a napon,mint ahogyan a halasiak, ők sem bírtak az NB.I-es kecskeméti serdülőcsapatból benevezett játékosokkal.

További képek

 

p1010740.jpg

p1010735.jpg

p1010744.jpg

p1010729.jpg

 

 

 

 







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

3. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

5. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

8. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

9. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

10. ???

► ???

endarweb.hupont.hu

11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

12. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

13. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

14. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

15. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

16. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06704272131,

szervizkozpont.hupont.hu

17. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

18. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

19. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

20. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

21. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

22. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

24. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

25. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

26. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

27. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

28. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

29. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

30. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

31. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

32. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

33. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

34. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

35. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

36. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

37. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

38. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

39. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

40. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

41. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

42. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

43. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

44. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

keszhaz-vivex.hupont.hu

45. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

46. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!

► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770

spanyolinvest.hupont.hu

47. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

48. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

49. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

50. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

51. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

52. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

53. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

54. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

55. Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész!

► Mottó: "Nincs kegyetlenebb zsarnokság, mint az, amelyik a törvények nevében, a jog színeiben cselekszik. Amely éppen azokkal az eszközökkel végez áldozataival, amelyek megmentésüket kellene, szolgálják."

olvass-nezz-lass.hupont.hu

56. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

57. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

58. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

59. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

60. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

61. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

62. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

63. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

64. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.

► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!

kocsialkatresz.hupont.hu

65. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

66. Ez egy régi honlapunk, tekintse meg másik weboldalunkat nagyobb kínálattal:

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

67. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

68. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

69. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

70. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

71. Tüskepapa bohóc

► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!

tuskepapa.hupont.hu

72. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

73. Helló, üdvözöllek a focimaximum.hu oldalon. Legutobbi frissítés:2009.12.28.

► Ha jó oldalt keresel akkor megtaláltad a legjobb foci weboldalt. A honlap hivatalosan 2009.november 7.-én kezdte működését. Ha van hozzászólásod akkor írj az fli98@citromail.hu e-mail címre.2009. december 21-én megujjult a weboldal. Jó szórakozást!

focimaximum.hupont.hu

74. Lonsdale - Everlast - No Fear - Puma - Fila - Adidas - Nike - Umbro

► WebShopunkban mindenki könnyen és gyorsan megtalálhatja saját stílusának legmegfelelőbb márkákat és azok széles termékkínálatát. Kínálatunkban férfi, női és gyermek ruházat.

lonsdale.hupont.hu

75. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 8
Heti: 60
Havi: 442
Össz.: 110 111

Látogatottság növelés
Oldal: Bronzérem a megyei döntöben.
Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata - © 2008 - 2026 - pvse-serdulo.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »